Bicskei Bertalan 

     Nemzeti Sport, 2009-06-16

  Slutty Slutty segéd-másodedző rövid nyilatkozata a csapat tavaszi idényről:

Igen jó hangulatban érkeztünk a csapatbusszal a helyszínre, mert a rádióból a „Langyul az idő” szólt. Így mi csillogó szemmel futottunk az öltöző felé, hogy megnézzük tényleg langyul-e. Ráadásul idén először az 5-ös öltözőt kaptuk, Karesz meghatódottan kérdezte is tőlem, hogy „fúú te már öltöztél itt?” – éreztük, hogy különleges este elé nézünk
Ráadásul a centerpályán játszottunk, Gellért pedig beszervezte a tévéseket, úgyhogy siettünk tisztességesen bemelegíteni – elvégre kamerák előtt lesérülni milyen már. A tévének köszönhetően kapusunk is megjelent vagy 10 perccel a meccs kezdete előtt, amire az utóbbi években ritkán volt példa.
A választásnál alaposan meglepett az ellenfél kapitánya, mert írást mondott és írás lett, és azt választotta, hogy térfelet választ, és azt a térfelet választotta, ahol a kapusa pofájába sütött a lemenő nap. Teljesen összezavarodtam, s ez talán a meccs eleji játékomon is meglátszott. Az alapos bemelegítés egyébként megtette hatását, ugyanis kivételesen nem álmosan kezdtük a meccset, sőt. A Coronitas sokkal inkább az öltözőben maradt, mint mi, s álmosabban, fáradtabban mozogtak. Ekkor még fel sem tűnt, hogy egyébként sokkal technikásabbak és gyorsabbak. Mondjuk összjátékban persze elmaradtak tőlünk. Na de ezt majd videóról kielemezzük.
Az elég gyorsan kiderült azért, hogy a földön nem nagyon fogjuk felhozni a labdát, mert már a saját hatosunknál letámadtak minket (volt cseréjük bőven, így bírták ezt tempót végig) (bár lehet hogy csere nélkül is bírták volna). Így maradtunk az örök-titkosfegyverként használt, de gólt már egy ideje csak ritkán eredményező ívelgetősdinél, illetve az általunk is alkalmazott agresszív letámadásból születő labdaszerzésekből való megindulásoknál, az ún. „kontráknál”, amiből asszem évente kettő gólt ha lövünk. Nem tűnt tehát bíztatónak a dolog, pláne ahogy az ellenfél kezdett belelendülni, de valahogy mégis kezdtünk jól kijönni belőle. Letámadásuknak köszönhetően ugyanis ekkor elég szépen kinyílt a pálya, sok nagy tér volt, ami nekünk mindig jó, mert a sok apró passzal való gyors játék szűk területen nem (sem) a mi játékunk, ellenben ha nagy a terület, akkor egyrészt fel lehet rugdosni rám a lasztit, mert azt én megtartom (vagy nem) és leteszem (vagy nem), de ha a Visi van benn centerben, akkor ő is (vagy nem), és a kicsik (Boti, Bálint, Peti) meg tudnak versenyt futni az ellenféllel, na és abban tényleg jók vagyunk, ha a gyerekek futnak. Az első félidőben ez többször is kecsegtetően működött, gól persze nem lett belőle. Többször is volt olyan, hogy Gellért feldobta, vagy valamelyik hátsó ember felrúgta rám a labdát, és nekem egy-az-egyben kellett küzdenem a kettes gyerekkel, aki ekkor még nem nagyon akart megelőzni (pedig testalkatra fürgébbnek tűnt mint én), hanem megpróbált birkózni velem, de hát volt vagy 15 kiló fórom, úgyhogy rendre megnyertem ezeket a párharcokat, és a gyerekek pedig (főleg Bálint és Boti, Peti ekkor még ritkábban jött előre) a félpályáról (!!) sprinteltek felém (mióta kérem ezt mindig!), és a felém szálló labdára koncentrálva így tisztán láttam, hogy merre haladnak, és így egyszer Bálintnak letettem mellel, persze kicsit túl magasan, így már csak fölé tudta kúrni, egyszer a Botinak jobbra le, persze hosszan, így kiért a kapus, meg egyszer a Botinak balra le, az mondjuk jó lett, csak a védő is jött vele, így nem tudta kapura küldeni a játékszert, vissza kellett passzolnia. Persze volt egy-két, az alapvonalon túl landoló felívelés is, de érdekes módon elmaradt az ilyenkor szokásos bocsbazdmeg – Gellért felvette kamera-arcát ugyanis, a tévében meg hát nem beszélünk csúnyán (bár a bocsbazdmeg nem tudom hogyan lehetne csúnya, az maga a futballpálya költészete). Vagy csak a fotózó/kamerázó rokonai előtt nem akart, nem tudom. Mindegy, majd videóról kielemezzük.
Aztán Bálint és Botond úgy gondolták, hogy elég most már abból, hogy mindig én próbálok velük gólt rúgatni, és úgy döntöttek, hogy inkább ők rúgatnak velem – merész húzás volt, az ellenfél se számított rá, be is szopták. Bálint rúgta a szögletet, Botond elvitte az embert, én meg 7-8 méterről tisztán lőhettem félfordulatból, s bár a kapus beleért, igazából esélye sem volt (gondolom napba nézett). A labda felé mozgásomat dinamikusnak és erőtől duzzadónak éreztem, de gondolom a videóról majd kiderül, hogy kurva lassú voltam és bazi gyengét lőttem. Mindenesetre a kettes gyereket megelőztem, hoppá.
A gól mindenkit megzavart a pályán, konkrétan semmi szervezettségre emlékeztetőt nem csinált senki percekig, de még a Coronitas se. Karesszal beszéltük is a kispadon, hogy ebből hamarosan gól lesz, csak még nem egyértelmű, hogy ki kapja. Aztán pár perc múlva Karesz bement, és megpattant rajta a labda…… Teljesen fos gól volt, a flipperezés épp a mi hatosunk előtt zajlott, Karesz blokkolt egyet, majd rögtön utána majdnem még egyet, csak az a majdnem pont arra volt elég, hogy megzavarja az amúgy módfelett magabiztos kapusunkat – 1-1.
Itt kell megemlítenem, hogy egyébként igen jól romboltuk a Coronitas egyre jobban felpörgő játékát, Pityi és (a meccsre egyébként késve érkező bakker!) Attila személyében jól zárt a retesz, az emberével mindenki visszajött, nem maradtunk le sehol. Gellértnek tulajdonképpen nem is volt sok dolga néhány előreívelt labda (merthogy lelesték a taktikánkat a rohadtak) hatástalanításán kívül. Összjátékban nem sokat tudtak mutatni, inkább egyéni próbálkozásokkal kísérleteztek, de mondanom se kell, ezeket csírájában elfojtottuk. Viszonylag sok volt az apró falt a meccsen, mindkét oldalon, de ezeket egyrészt a spori következetesen lefújta, másrészt nem hisztizett (köcsög duplanullás faszok, írjon már róluk is valaki!!) se a Coronitas, se mi. Falt, sípszó, bocs, pacsi, szabadrúgás, ennyi. Szimpatikus, a férfias küzdelmet preferáló csapat volt ellenfelünk.
Volt még egy kurva nagy helyzetünk, amikor egy remek kényszerítő után KisKarcsi iramodott meg bátyja helyén, a bal szélen, s centerezett igen jó ütemben a berobbanó Visontai elé, de sajnos egy kicsit hosszan, így utóbbi csak félspárgában érte el a labdát lábujjheggyel, vagyis irányítani már nem nagyon tudta, s a labda pár centivel a kapu mellé csorgott.
A második félidő nem sok változást hozott, talán csak annyit, hogy még több helyzetünk volt (az elsőből valahogy csak ezekre emlékszem, pedig lehet hogy volt több is, mint ahogy lehet, hogy Gellértnek is több dolga volt, nem tudom). Volt egy szabadrúgásunk például, amit Bálint gurított le a Karesznek, aki nekifutás közben reklamált, hogy de szarul lett neki legurítva, aztán kapufa lett belőle…. Aztán később sokadik csatámat megnyerve a kettessel szemben (aki ekkorra már felvette a kesztyűt és keményebb küzdelemre kényszerített, rendre próbált megelőzni, egyszer sikerült is neki (de csak egyszer!), egyszer meg ki is rúgta alólam a lábamat (ez a videón asszem különösen jól fog kinézni), de amúgy mindig pacsizni akart, jó srác volt, jó volt vele birkózni) a mindenki megdöbbenésére a jobb (!!!) oldalon feltűnő Karesz elé (nagyon aktív volt ekkor, csomószor érkezett lendületből a kapu elé) tálaltam egy csodálatos mozdulattal (videó!!). De persze hosszan. Úgyhogy ebből se lett gól. De aztán lett abból, hogy gőzöm nincs hogyan került Laci elé egy pattogós labda a hatoson belül, aki kifelé mozgott, s hátrahúzta feje fölött a labdát, szerintem kapura szánta, de igazából mesteri gólpassz lett belőle, merthogy Attila robbant a kapu elé, még az érkező labdánál is nagyobb sebességgel, úgyhogy előbb is ért be a kapuba, de azért valahogy a lába alatt-között-mellett besodorta a játékszert is. Tipikus Attila-találattal 2-1! Nem volt egy masszív támadás, de a Coronitas csak kussoljon a talált góljával! Majd videóról kielemezzük.
Volt egy olyan akciónk is, aminek a végén mi tartottunk tüzijátékot az ellenfél kapujánál, ha jól emlékszem Peti is, Laci is, és Atti is tüzelt, persze gól nem lett, pedig még én is ott álltam tök üresen három méterre a kaputól (a kapus meg kinn kolbászolt valahol), de jó hogy nem passzolták le, mert kamera előtt kihagyni üres kapura egy ziccert, na az még nekem sem hiányzott volna.
Aztán a tulajdonképpeni egyetlen védelmi megingásunkból rögtön jött az egyenlítés (ebből is látszik, hogy jó volt az ellenfél). Laci (a meccs utáni szóbeli beszámoló alapján) nem figyelt az emberére egy fél pillanatig, így az megiramodott a jobb szélen (hiába kiabáltunk neki, már nem tudta utolérni), aztán erőből be középre, s az érkező ember (az vajon kié volt?) két méterről bekúrta. Attila (szóbeli beszámoló) nem hitte, hogy bejön a labda (de akkor mit hitt?), Gellért meg nem is tudom hol volt, meg hogy hibás-e (tutira az). 2-2.
Az ellenfél nagyon pörgött, hajtottak a győzelemért, de mi nem remegtünk meg. Sőt egy oldalról jövő (Pityi? Karesz? nem tudom ki lőtte) beívelés után újabb gólhelyzet adódott előttem, de akkorát löktem a kettesen, hogy gólhelyzetbe kerüljek, hogy inkább melléfejeltem.
Aztán még olyan is volt, hogy nem lőttünk, amikor kellett volna (én a Laci lábát egyszer eltöröm ezért, az tuti!), és nem akkor passzoltunk, amikor kellett volna – szóval a szokásos forgatókönyv. Videóról kurvára kielemezzük.

Szerintem jó meccs volt nagyon, élveztem minden percét, szimpatikus volt az ellenfél, a bíró korrekt. Közel voltunk a bravúrhoz, s a helyzetek alapján inkább mi hagytunk benn a meccsben két pontot. Kiemelném még, hogy volt olyan a meccs utolsó 5 percében, hogy az ellenfél két induló játékosával három (!!) játékosunk ért vissza – köszönhető ez talán annak, hogy 10-en voltunk, és bár kurva meleg volt, mindenkiben maradt azért szufla a végére.
Jó lenne hozzáállásunkat és küzdőszellemünket a következő meccsre is átvinni, és akkor a Vivamax totálisan teli zsákkal megy majd haza!

 

Nos hétfőn ismét nagy feladat előtt állt drága csapatunk, hiszen a listavezetőt, név szerint a Hóbort Sportot fogadta, vagy látogatott el hozzá a mostanság bizony erőteljesen formáját kereső Braunschweig FC. Hej a régi szép idők hogy elmúltak, mikoron megerőltetés nélkül tosztuk a gólt halomba a hóbortos népségnek, sima ügy volt. Aztán valahogy nem volt annyira sima, most meg aztán már pláne.

Hát ennyit, összegzésként csatolnám a csillogó szemű Andris véleményét: „Jól játszottatok, csak nem használtátok ki a mezőnyfölényeteket.” –vagy valami ilyesmit- Végül a Hóbort Sport abszolút érdemtelenül tehette zsákba a három pontot, az erkölcsi győztes, (de legalábbis iksz) a Braunschweigé, sokszor igen, most nem érdemelt vereséget. Csak hát az a kutya kondi…

ahogy anno Gézabá mondotta vala. A meccs előtt már voltak jelek, hogy valami új dolog van kilátásban. De akkor még nem tudtuk…nem is tudhattuk. A vezetőség már korán megérkezett ekkor jelezték is, hogy max. 2 cserével számoljunk. Mint kiderült a „max”on volt a hangsuly,mert Visontai I.nek magányosan kellett leülnie a képzeletbeli kispadra. A kezdő 5ös és Ghyczy Úr ( mert ezen a meccsen Úr volt még hozzá nagy betűs, ha nem kapott volna golt akár azt is mondhatnánk,h ezen a napon nem lehetet túljárni az eszén.) A csapat jó másfél percig a Ladányi I, Ladányi II, Berka III-II, Mezey, Sipos  quintet által felvett sün alakzatban védekezett saját félpályán, mikor Mezei rájött hogy sokkal jobban érzi magát hátul….innen fordult is kocka! A sün kidugta fejét !és Kálmán betalált! Egy kipattanó labdára repült rá, mint ifjabb korábban Butragényó és a fekvő kapus felett éles szögből (ha jol emlékszem ballal!) a kapu torkába belsőzött! 1-0, szinte már ismerős rész eredmény, ilyenkor szoktunk visszavenni  az idegen szemnek láthatatlan iramból. De szerencsére nem volt időnk rá, hogy a meccs hevében ezen elgondolkozzunk, inkább a térfelünkön labdát szerezve (talán Laci?) egy gyors passzal indította ifjabbik Ladányit, aki egy szép labda átvétellel már a kapu elé is került, mikor felnézett, hogy lőjön, a horizonton megcsillant Janker alakja mint valami délibáb. De nem vakította el fénye,hanem felismerte a legjobb megoldást…. lőtpaszt az ismerős idegen irányába….ÉS …nem sikerült, egy visszafutó hátvéd belelépett a lövésbe… igy megfoszva ékünket a lehetőségtől , hogy végre megtörje a meccsenkénti  egy gólos sorozatunkat. De ami nem jöhetett össze a magyar Jankernak azt a hátvéd elintézte,mert  a labda a kapuban landolt.

Igen 2-0,  visszakocogva a folytott gólöröm után mindenkiben felmerült egy kosza gondolat. Mi lesz ha nyerünk? Még be is baszunk-e meccs után ? Valószinű valami ilyes fajta gondolatai lehettek a védelemnek,mert jött az ébresztő gól, kigurigáztak,mintha biliárd asztalon játszottunk volna, Ghyczy már tehetetlen volt.

Beindultak a cserék mindkét oldalon, egy jó formában lévő Visontai lépett pályára nálunk. Aki nem csak labdát tartott elől amikor kellett, hanem egy gólt érő berugást végzett el, ahol Ladányi II. és az ellen fél kapusa egymást zavarva vetődtek árnyékra. Mégis valamelyikükön a labda kissé irányváltoztatva a kapuba gurult... a biró megadta gólt.

Ezek után a csapat egyre jobban várta félidőt, mintha a fáradtság jelei lehetett volna felfedezni az arcokon. Szerencsére az ellenfél sem birtam jobban a felemésztő iramot, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, amelyeket kapus bravúrok követtek igy már nem született több gól az első felvonásban. Hogy érzékeltesem a félidő utolsó 5percében emnnyire "rohangáltak" összevissza játékosaink a pályán, hogy Károlynak fél időben szólni kellett jöjjön át a másik kapuhoz mert térfél csere volt.....

A második félidőre még mindig nem akarták feladni esélyeiket a mocskok, nem hagyták hogy saját játékunkat játszuk. Egyre keményebb harcokat kellett meg vivnunk minden egyes labdáért, és ez addig ment amig durvaságba és anyázásba nem lépett át a dolog. Szerencsére a vezetőség és a csapat résen volt és hatékony sprodiplomáciával sikerült olyan szinten felbasznia  spori agyát, hogy sértődötten azt mondta:"jól van mostantól mindent lefújok",ezt a sipján megülő porral kezdte,aztán apró szabálytalanság tünnő szituációkkal folytatta. Mondanom se kell ,hogy mennyire zokon vettük hogy spori szétfújja meccset, főleg mikor a sokadik orditó helyzet után ujra sikerült betalálnunk egy László, Károly, Berka kényszerítő után született meg az a gól amellyel lelkileg is megroppantottuk a már egyre keservesebben küzdő mocskokat. 4-1!

Mesélhetnék még sok szép orditó zicceről és faltról,de már csak egyet szeretnék kiemelni. Mikor Pityi lement pihenni, Károly meg valami felsőbb erők inditatására ugy határozott, hogy ha 3mal megyünk akkor ő is támad (jelzem ekkor Visontainak volt egy két multat és aranykorát idéző szerelése,mivel rajta kívűl csak Kálmán maradt hátul mutatóba ): Szóval Károlynem zavartatta magát elől, baszot hátra jönni. Ekkor Lacival , Visontaival 3an ugráltunk 4 ember között. Kálmán tán épp orrát turta vagy beszélgett az 5. emberükkel, mindenesetre több mindent csinált , mint Károlyunk aki egy forintos labdát kapva az  ellenfél térfelén elfektette a kapust majd belerugta labdát és ezt egy elégedett mosollyal sikerült nyugtáznia. Na ekkor meg indult háturól felé a bazmegolás özöne...És Károly észrevéve hogy többieknek hátul nem olyan őszinte a mosolya,mint az övé elkezdet küzdeni és a vezetőség kedvencével sikerült egy újabb golt rúgatnia,a lefujás pillanata elött.5-1! Ez az eredmény valakinek még az öltözöben is új volt ugyanis utolsú percben Berka Úr esze már azon járhatott melyik 80as évekbeli bajnokival hozhatja párhuzamba rangadonkat a sporinak.   Hmmm,feltünően sokáig beszélgetett vele......

Huha. most látom hogy mi vagyunk az utolsók a csoportban. az egész a teljesítőképességhez köthető. természetesen. mert a csapat nem dohányzik eleget.

mindenesetre a tavaszi legjobb meccsünkön vagyunk túl, ha jól emlékszem a legtöbbünk véleménye szerint. egyeseket meglephet, hogy ez a 4-1-es pengék elleni vereséghez köthető, de azok semmit nem értenek a focihoz. már-már szép játékot produkáltunk már-már néha. tízmilliószor lőttünk kapura, és kilencmilliószor el is találtuk. én büszke vagyok a bfc-re. vezettünk is. ezt persze nem kellett volna. kicsit összezavarodtunk, meg én kisprinteltem ecélból a meccsenkénti 3 vágtám közül kettőt. a félidő 1-1. az ellenféltől megszokott rinyálás. aztán meg kikaptunk rendesen.

én szerintem most ne soroljuk a neveket, hogy ki miatt történt mikor micsoda. a csapat fel fogja dolgozni a sokkoló, váratlan eredményt. meg hát a részvétel a fontos ugyebár, és a csapatépítés. az egyéni teljesítményekre meg bocsánat, nem emlékszem. a levegővételre koncentráltam. uff.

31éves lett a csapat jelenkori történetére legnagyobb hatással lévő elmélet (a továbbiakban CSJTLHLE) megalkotója, a gyilkos bal láb feltalálója, a zöldszívű szörnyeteg, Káresz.
Mit is mondhatnánk? Ott volt a Csapat születésekor, nemző atya így ő is, végigküzdötte velünk a Beac poklát, nyelte velünk a Zászlónk Kupa porát, s szántja velünk ma is az Újpalotai út gumigranulátumokkal feldúsított műfüvét. Bal lábától nemzedékek rettegnek, s Kismarostól Braunschweigig zengik dícséretét. A csak-a-bal tökéletes prototípusa, a felszabadítórúgások brazilja. Szenzációs újítása (a CSJTLHLE) gyökereiben változtatta meg mindannyiunk labdarúgásról alkotott képét.
Na de mi ez a CSJTLHLE?
Képzeljük el, hogy szabadrúgást kap csapatunk a kaputól 8-10 méterre. Kispályán elég nehéz gólt lőni egy ilyen helyzetből, hiszen két ember a sorfalban + a kapus – s már szinte lehetetlen is betalálni. Ezért is van, hogy egy fifikásabb csapat (mint mi) kispályán nem lövi rögtön kapura az ilyen helyzeteket, hanem megpróbál valami előre begyakorolt figurával operálni. Nade. Kárcsi ezt az egész helyzetet egy teljesen más dimenzióba helyezte. Sőt, egy másik univerzumba. Mert ugye mit lát a kapus? Azt látja, hogy a labdát leteszi a játékos, s lövéshez készülődik, s attól függően hátrál el a labdától, hogy bal- vagy jobblábas, és ennek fényében állítja fel sorfalát. Na és itt jön a rafkó, balfutónk esze: úgy áll a labda mögé, mintha jobblábas lenne, úgy is hátrál, a kapus úgy állítja be a sorfalat, ő úgy fut neki, majd……..majd……..ellövi BALLAL!! Értjük? Nekifut jobbal, és ellövi BALLAL!! Nincs a világon akkora Buffon, hogy az ilyet kivédje baszki!! Totális zavarodottság lesz úrrá a kapuson, félelem és rettegés a gólvonalon!!* Ez ellen a taktika ellen egyszerűen nincs ellenszer, és erre Kárcsi tökéletesen ráérzett elméletének megalkotásakor. Ráérzett a kapusok gyenge pontjára, és könyörtelenül kihasználta azt.
Pont úgy, ahogy a pályán szokta……
És a Beacon egyszer rúgott egy kurva nagy gólt vagy 12-ről, pattanás nélkül kapásból a jobb felsőbe, hejj!!

*az már más kérdés, hogy Kárcsi még az életben nem lőtt ebből gólt, vagyis kicsit még csiszolni kell az amúgy minden kétséget kizáróan briliáns elméleten

Nagy derbire készültünk, hiszen a tavaly őszi forduló zárómeccsén konkrétan megaláztuk őket, amit külön élvezetessé tett a tény, hogy ritka nagy parasztok voltak azon a meccsen, szegény Kareszt leköcsögözték, Misit le akarták fejelni, Lacinak a lábát akarták törni, velem meg a meccs után nem akartak kezet fogni, szóval jó hangulatú meccs volt, mindezt megspékelve a szezon góljával is, amit Bandi lőtt – vagyis lett volna mit törlesztenie a Riónak. Arra számítottunk tehát, hogy nekünk esnek, és vérben forgó szemekkel próbálnak elégtételt venni a novemberi megaláztatásokért.
Ennek megfelelően Mesterünk váratlan taktikai húzások tömkelegével készült az izgalmasnak és fordulatosnak ígérkező mérkőzésre. Védelmünk két oszlopának távollétében ugyanis nem egy Berka-Visontai atombunker hátsó alakzattal kezdtük a meccset, ahogy az mondjuk várható lett volna a korábbi szezonokban, hanem mindenki számára meglepően a Ladányi II – Sipos párosra bízta az alapos takarítás és a tudatos támadásépítés jelentőségteljes feladatát. S ha még ez nem lett volna elég, a pár perccel később érkező (és ezért a seggébe gigantikus lófaszt érdemlő) Visi lett erre a mérkőzésre az a Jancker, aki általában Sipos szokott lenni, vagyis feladata volt a pozíció megfogása, a labda megtartása, érkező emberhez passzolása stb. stb.
Az új hadrend szemmel láthatóan megzavarta a Riót, akik egyébként a tavalyi meccsen leginkább hisztériázó játékosaikat nem hozták el a mérkőzésre. Bátortalanul, helyenként félszegen sétálgattak a pályán, a kapussal kiegészülő hátsó hármasunk többször is hosszan tudta járatni a labdát, lévén az ellenfélnél csak egy ember futkorászott elöl – egyszerűen nem mertek letámadni minket. Mi pedig okosan még tovább lassítottuk a játékot, nekünk ez fekszik, hiszen a futball nem szépségverseny, ugye, pláne nem lóverseny. Az elöl lévő játékosokat többször is jól meg lehetett játszani laposan fellőtt labdákkal, ívelgetésre semmi szükség nem volt. Sajnos egy-egy ilyen passz után megfeneklett támadójátékunk, mert vagy nem érkezett senki jó ütemben, vagy a labda lekezelése okozott gondot az elöl lévőknek (ezügyben ekkor többen is élen jártak), vagy a fellőtt labda volt elérhetetlen. Néha azért a Rió is átjött a félpályán, de kapusunknak komolyabb védenivalója ekkor még nem volt. Támadásaikat viszont egy-egy jó labdaszerzéssel többször is ellentámadássá tudtuk konvertálni, de hát a 3-1 / 3-2 –es szituációk bizony nem tartoznak az erősségeink közé – ezekből a helyzetekből még lövésig sem sikerült eljutnunk….. Néha már a saját térfelükön is megtámadtuk őket, ezek egyikéből Visi például akkora kapufát lőtt, hogy a háló valószínűleg még most is rezeg. Petinek is volt egy bazi nagy helyzete: egy kényszerítő után nagy lendülettel érkezett a kapu elé, elfektette a rá rontó védőt, majd a kapust is, de éles szögből keresztben elgurította a kapu előtt a labdát.
Összességében fölényben zártuk az első 20 percet, ellenfelünknek esélye sem volt kihasználni, hogy védelmünkben az egyik lassú, a másik alacsony – fizikai előnytelenségüket remek helyezkedéssel és kitűnő ritmusérzékkel kompenzálták.
A második félidőre egy sokkal inkább felpörgetett Rió érkezett, s ez némi transzformációra késztette a mi játékunkat is. Hátul nem tudtuk már olyan nyugodtan járatni a labdát, többször is letámadtak bennünket. A középpályára visszalépő játékosainkat persze így is meg tudtuk játszani – egy darabig, mert a több futástól ők fáradtak el legkorábban. Így egyre gyakrabban kezdtünk ívelgetni, amely azonban jelen esetben nem járt sikerrel. Nem véletlen, hogy a gólunk is egy földön vezetett akcióból született: Sipos indította a támadásba félpályán belépő Petit, aki ezúttal két védőt fektetett el, mielőtt a kapust is megalázta volna….. 1-0!!
A gól után teljesen átvettük a kezdeményezést, a Rió még a félpályát sem nagyon tudta átlépni. Egy kisebb verseny is kibontakozni látszott ekkor: ki tudja jobban elrúgni a labdát a picsába? Laci próbálkozott először, igen nehéz szögből kellett egy rosszul felpattanó labdát magasan elrúgnia, de a kapu mögötti hálón nem tudott túljutni. Pár perccel később Sipos gyorsan elvette a többiek kedvét a versenyezgetéstől: egy szögletből laposan visszagurított labdát nagyon konkrétan rúgott el annyira a picsába, hogy több jelentkező a mi oldalunkon nem akadt…. (egy kósza kísérlet ugyan volt az ellenfél részéről, de jobbnak látták aztán ők is elismerni Sipos győzelmét)
Pár perccel később Boti léphetett ki ziccerben, de tőle szokatlan módon ekkor már annyira fáradt volt, hogy elrúgta 10 méterről a labdát, s így a kapus könnyedén hárított…. Aztán András keveredett be valahogy a büntetőterületen belülre, ahol szinte szabályosan lemészárolták, csoda hogy sérülés nélkül megúszta, a spori azonban nem ítélt büntetőt….
A kihagyott helyzeteink persze kezdték megbosszulni magukat, hiába lassítottuk még tovább a játékot, a Rió szép lassan magára talált. Először kapusunk védett gigantikus bravúrral (okosan elfeküdt még a lövés előtt, ezzel úgy megzavarva szerencsétlen ellenfelet, hogy az a lábába rúgta a ziccert), majd amikor már ő is verve volt, Peti repült be méterekről a gólvonalra, így hárítva az üres kapuba tartó labdát. Azonban minden hősies küzdelmünk kevés volt, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, s mi nem tehettünk ellene semmit…….egy pontrúgás utáni kavarodásban többen is elváltottuk magunkat, s a szabadon maradó játékos ezúttal túl tudott járni kapusunk méltán világhíres eszén és rutinján… 1-1.
És mindez ráadásul már az utolsó percben történt, úgyhogy mire mozgósítani tudtuk volna tartalék energiáinkat, véget ért a találkozó…..

Egy nem túl hajtós, de végig izgalmas és sportszerű mérkőzésen tulajdonképpen veszítettünk két pontot egy elég gyengécske csapat ellen. A spori végig jó szellemben vezette a mérkőzést, bár néhányszor túl nagyvonalúan ítélt, s ebből mi jöttünk ki rosszabbul, hiszen jogos büntetőtől fosztott meg minket.
Jövő héten a romokban heverő Plánum lesz az ellenfelünk, akiknek nem jósolhatunk túl sok szépet, ha sérülésükből visszatérnek játékosaink…..

Na most az történt, hogy nem voltunk ott. Vagyishogy csak részben. Mer a Gici rossz útvonalat választott és egy gyártelepen kötött ki, Laciéknál gazdasági válság van, a Bálint meg Visontai, mi négyen pedig nehezen találtuk meg a Tescóban a tamponos részleget, úgyhogy mindannyian egyszerre késtünk pont egy félidőnyit. S ha még ez nem lett volna elég, az ellenfél roppant sportszerűen nem érte be a három ponttal és az 5-0-ás gólkülönbséggel, mert ők játszani akartak, hiszen azért jöttek, így hát pikkpakk összeverbuváltak egy ütőképesnek tűnő csapatot a pálya környékén kutyát sétáltató mammerekből, akik természetesen igen lelkesen vették fel a kesztyűt. A ViperRoom így egy félidőn keresztül 60+-os mamákkal csapott össze, akikről elmondhatjuk, hogy fejben nem igazán voltak ott. Mentségükre szóljon, hogy az erős szél rendre kifordította esernyőjüket, így a csepergő eső folyamatosan belepte szemüvegüket, s mindez nem igazán kedvezett játékstílusuknak. A kedvezőtlen körülmények ellenére a nem mellesleg kissé még túlsúlyosnak is mondható alteregóink igen szépen tartották magukat, s tulajdonképpen helyzeteket dolgoztak ki, bár a kaput mondjuk nem találták el. Az ellenfél viszont négyszer igen, úgyhogy 0-4 volt az állás, amikor is mindannyian befutottunk, vagyis inkább cigizve besétáltunk, merthogy nem siettünk, lévén azt hittük, hogy ezt a meccset már buktuk, aztán a pályához érve azt vettük észre, hogy bizony meccs van baszki. Sietve átöltöztünk, és rohantunk a pályára, de sajnos nem voltunk elég gyorsak, s mire leértünk, már 0-5 állt az eredményjelzőn. Szerencsére a mamák már a hallókészülékeiken keresztül vették a levegőt, így nem volt nehéz cserére bírni őket. Kifutottunk hát végre a gyepre, mindannyiunk szemében látszott is az áhitat rendesen. Lelkesedésünk szép lassan tudásbeli fölénnyé is érett, s elkezdtük oktatni az addigra már - lássuk be - kissé unott ellenfelet. Unottságuk nem szegte kedvünket, s ezt hamarosan a mérkőzés legszebb támadásának és góljának kivitelezésével jeleztük is. KisKarcsi szerzett labdát szenzációsan térfelünk közepén, s nagy lendülettel zúdult át a felezővonalon, ahol már Botond várta, s látván hogy KisKarcsi fárad, lecsapott a labdára, s tört tovább ellenfelünk kapuja felé. Szinte már lőni készült, amikor jobb szélen Laci sudár alakját vélte amúgy híresen szűk látómezejébe bekúszni, ki is dobta felé a játékszert, amelyet említett kétdimenziós társunk kapásból (!!) továbbított középre, ahol a kapu elé berobbanó Bálintnak már nem is volt más dolga, mint kegyelmet nem ismerni. A góltól csapatunk még inkább lendületbe jött, az ellenfél pedig szép lassan kezdett összeroppanni a rájuk nehezedő fizikális és mentális és pszichikális nyomástól, de ekkor a köcsög spori lefújta a meccset. Így maradt a ViperRoom számára hízelgő 1-5.

A meccsvégi feltámadás és lendület nem sok jót sejtet jövő hétfőre a Rio de Zsanér számára.....

Holnap nekifutunk. A szezonnak is, a blognak is.