Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A viharos hétvége csapatunk jó részét elragadta, plusz az asszonyok és lányok is követelték jussukat - így először (és utoljára) fordult elő sárga-kék futtballbirodalmunk életében, hogy kevesebben kellett volna kiállnunk, ráadásul egy mezei (hihi) kapussal. A volna szerencsére…

Föl! Támadunk!

2010.05.11. 13:21

Ma reggel a nap is máshogyan sütött, a kávéfőzőből vidámabban csorgott ki a kávé, a buszsofőrök is mosolyogtak, és az egész város boldogan harsogta: tegnap győzött a Braunschweig FC! Históriánk leghosszabb nyeretlenségi sorozatának vetettünk véget - 6 vereség és 2…

Keresem a szót.

2009.12.18. 11:41

Eddig úgy tudtam, az oroszlán nem alszik téli álmot.Most még is erre kell gyanakodnom, hiszen elnézve a Bikáson nyújtott teljesítményt, mintha mégis szunnyadni vágyna...Az utolsó két mérkőzésen, alapjaiban verhető csapatoktól kaptunk ki úgy, hogy ha csak az ordító helyzetek…

De csak kicsit. 0-1-ről fordítottak 2-1-re. Sok helyzetet kihagytunk.Főleg az első félidőben.Ők meg lőttek két gólt a semmiből.Két csúnya védelmi megingás.A focit meg gólra játszák.A bírónak pedig nincs videója.Jó meccs volt.

Az ébredező oroszlán

2009.09.16. 17:34

Igazán nem sokon múlt, hogy ne csak megszorongassuk a listavezető Pengék tökeit, hanem ki is tépjük tőből. Érthetetlen, de ezekkel valahogy mindig kurvajó meccset játszunk, még akkor is, ha simán kiszopunk, mint pl. idén tavasszal. Valamiért nagyon fekszik nekünk a játékstílusuk,…

Már megint a hétfő...

2009.09.09. 14:20

... az jön. Mondtam magamnak. Meg aztán mondtam azt is, hogy megint az az FC Plánum. Akiknek valami környezetet védő cég van a világoskék pólóján.  Akiket nem bírunk megverni. Nem baz'meg akkor sem, ha csak négyen vannak összesen. Na jó akkor igen, de éppen csakhogy.Mitagadás,…

 Braunschweig FC – Doopla Noolla    2:4  Hát igen, egy olyan mérkőzés, amit máskor megnyerünk. Ez a máskor bármilyen időpontot jelenthet, kivéve a jelenlegi, tavaszi idényünket, amikor is egész egyszerűen nem úgy megy a játék, ahogy szeretnénk –…

Szubjektív iksz

2009.05.26. 13:10

Igen jó hangulatban érkeztünk a csapatbusszal a helyszínre, mert a rádióból a „Langyul az idő” szólt. Így mi csillogó szemmel futottunk az öltöző felé, hogy megnézzük tényleg langyul-e. Ráadásul idén először az 5-ös öltözőt kaptuk, Karesz meghatódottan…

könnyed hétfő délután

2009.04.21. 21:12

Huha. most látom hogy mi vagyunk az utolsók a csoportban. az egész a teljesítőképességhez köthető. természetesen. mert a csapat nem dohányzik eleget.mindenesetre a tavaszi legjobb meccsünkön vagyunk túl, ha jól emlékszem a legtöbbünk véleménye szerint. egyeseket meglephet, hogy…

süti beállítások módosítása