Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kicsorbult Pengék

2011.08.30. 13:19

0-1-ig nem is igen játszottunk, kivártunk inkább. Aztán Istu labdát szerez, Bálint bebassza.Majd Laci hatrónyolcró begurítja belsővel, amely belső az ő Dugarry-kinézetű, írói vénákkal felszerelt bátyja szerint másmilyen, mint a többi ember belsője.A meccset le is…

Egy Konkrét bravúr

2010.09.21. 11:21

Három meccs, három vereség. Az M-különítmény: Monster, Mocskos, Mellékhatás - 0-7, 0-3, 2-4. 2-14-es gólarány. Nem indult valami bíztatóan az ősz, finoman szólva. Igaz, az első négy meccset tavasszal is elszoptuk (tegyük hozzá, első 4 ellenfelünk mindegyike benne van az első…

A viharos hétvége csapatunk jó részét elragadta, plusz az asszonyok és lányok is követelték jussukat - így először (és utoljára) fordult elő sárga-kék futtballbirodalmunk életében, hogy kevesebben kellett volna kiállnunk, ráadásul egy mezei (hihi) kapussal. A volna szerencsére…

Föl! Támadunk!

2010.05.11. 13:21

Ma reggel a nap is máshogyan sütött, a kávéfőzőből vidámabban csorgott ki a kávé, a buszsofőrök is mosolyogtak, és az egész város boldogan harsogta: tegnap győzött a Braunschweig FC! Históriánk leghosszabb nyeretlenségi sorozatának vetettünk véget - 6 vereség és 2…

Braunschweig-Flying Circus: 2-1csapat érkezési sorrendben: Mezey (meccse volt előtte), Gyulavics, Berka A. (!!!), Sipos, Ladányi, Ghyczy, Gudlinelső félidőben szopás volt, a szerencsének és jó kapusunknak (mint tudjuk a kettő összefügg) köszönhetően 0-0-ra hoztuk ezt a…

De csak kicsit. 0-1-ről fordítottak 2-1-re. Sok helyzetet kihagytunk.Főleg az első félidőben.Ők meg lőttek két gólt a semmiből.Két csúnya védelmi megingás.A focit meg gólra játszák.A bírónak pedig nincs videója.Jó meccs volt.

Nagy szériában csapatunk (zsinórban három győzelem, 14-4-es gólarány), így erőtől és önbizalomtól duzzadóan érkeztünk a mérkőzésre, ahol is a tabella harmadik helyezettje, a Coronitas volt az ellenfél. Tavasszal egy nagyon magas színvonalú és rendkívül sportszerű…

 A hétfői bajnokság legutolsó fordulója rendkívül viszontagságos körülmények között zajlott. Egyrészt a braunschweigi gladiátorok először léptek pályára Visi I. távozása óta, másrészt pedig rendkívül hideg idő és szakadó eső várta a melegíteni…

Lendületben

2009.10.12. 16:24

A Hóbort Sport múltheti legyőzése után a szakvezetés (a manager és a csapatpszichológus segítségével) leszűrte a szükséges konzekvenciát, nevezetesen hogy nem olyan szar az, ha félidőben mondjuk megyünk hárommal. Így a Zsámfy ellen is ezzel a taktikával futottunk ki. Ők…

Az Arany Oroszlán

2009.10.01. 10:09

Bizony rájárt a rúd a budapesti oroszlánokra az elmúlt időben. A zsúfolt versenynaptár, a heti több meccs bizony alaposan kivett a fiúkból. Az elmúlt heti bajnokin kapott hatalmas zakó (6-3), valamint a Zászlónk Kupa megpróbáltatásai után jogosan féltették a csapatot a Hóbort…

süti beállítások módosítása