Eddig úgy tudtam, az oroszlán nem alszik téli álmot.

Most még is erre kell gyanakodnom, hiszen elnézve a Bikáson nyújtott teljesítményt, mintha mégis szunnyadni vágyna...

Az utolsó két mérkőzésen, alapjaiban verhető csapatoktól kaptunk ki úgy, hogy ha csak az ordító helyzetek felét berúgjuk simán nyerünk. Bátortalan, tétova mozgás, védő mögött elbúvó támadók, rossz helyezkedés, emberfogás, eladott labdák, elrontott passzok - mindez úgy, hogy a csapat közben akar, megy, hajt. De nem és nem, nem bazmeg. Nem megy. Ha meg feszülünk sem.

Gyakorlatilag minden ziccert kimarad, ellenben minden ellenrúgás beakad. Feszítő, idegesítő mindez. Hogy a klasszikusokat idézzem: fáj, fáj fáj... Vagy egy másikat: fáj!

Hogy egy még teljesen el sem készült Momentán Orsi szám két sorával éljek: kezdjük újra, kezdjük újra, valahogy a teteje került alulra.

Összességében jól jön a kétheti pihenő a fiúknak, az áldott ünnep csendjében, a karácsonyfa fényébe meredve lehetőség adódik kicsit végiggondolni a hogyan továbbot. És a feszített versenynaptár is enged némi pihenőt.

Jó pihenést fiúk, BKB (aki volt az öltözőben tegnap, az tudja mit jelent ez), egy klasszikussal zárom az évet: "ha nem ütünk megb...szhatjuk mindenki k..rva anyját"! 

De csak kicsit.

0-1-ről fordítottak 2-1-re. 

Sok helyzetet kihagytunk.

Főleg az első félidőben.

Ők meg lőttek két gólt a semmiből.

Két csúnya védelmi megingás.

A focit meg gólra játszák.

A bírónak pedig nincs videója.

Jó meccs volt.

A takony idő ellenére mind az érdeklődés, mind a lelkesedés hatalmas volt az idei utolsó A-pályás meccs előtt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a csapatbusz már 45 perccel a várható kezdés előtt begördült a parkolóba. Összesen tíz braunschweig-i érkezett a papírforma szerint elvárható három pontért.

Hát nem indult fergetegesen a mérkőzés. Bár kicsit álmosan kezdtünk, az erőfölény harapható volt. Persze a jól bevált meccs eleji idegesség is megvolt, de már megszoktuk. Azután egy meglepő megoldást láthattunk Istutól: elaludt. 0-1.

Szuper, legalább felébredünk. Így is lett! Két-három perccel később tetszetős, ötletes, fiatalos támadást vezettünk, Sipos megérezte, hogy Istu javítani fog, így hát átadta a visszamozduló társnak a lasztit, aki nem volt hálátlan. Pontosan passzolt a kapu elé berobbanó Attilának: 1-1! (na azért volt ott egy kis pókfoci a kapussal) Persze ha meg akarjuk előzni a Baktert, még tizennégy gól kéne… Sebaj, apró lépésenként.

A félidő hátralevő részét csapatunk szebbnél szebb, és nagyobbnál nagyobb helyzetek felváltva való kidolgozásával majd elpuskázásával töltötte. Néha színezte a játék képét a bíró jelenléte, aki derült égből villámcsapásként néha véletlenszerűen kedvezett valamelyik félnek.

Egészen a félidő hajrájáig kellett várni az újabb villanásra: Egy szélről betett labdára elnökünk úgy gondolta rámozdul. Az ellennek esélye sem volt odaérni, ámbátor fürge Botondunk azt hitte, szabad a préda. Hiába, az oroszlánvér. Azonban a tempó fölött még mindig az erő és a tekintély az úr. Ezt bizonyítva Kálmán ráüvöltött Botondra, hogy tűnjön onnan, lendített, és újabb levegőt már 2-1-es állásnál vehetett.

Innentől kezdve a játék korábbi arculatát tovább színesítette, hogy minden jel szerint az ellenfél egyik játékosának elmentek otthonról. Ezt eleinte csak heves és hisztérikus üvöltözésként jelezte a pályán levők felé.

A szünet után folytatódott a Braunschweig nyomasztó, ámde eredménytelen fölénye. Bár a kapuig sokszor jutottunk el, valahogy semmi sem akart összejönni. Ahogyan az lenni szokott, ilyenkor bármilyen ellenfél veszélyessé válik. Vagy ha nem, hát Misi és Attila „kettőshibája” kisegíti őket. A kettejük közül kiugró Vivamaxos ellen Gellértnek már csak tiszteletvetődésre maradt lehetősége, ám így is 2-2. Volt még hátra, de érezhetően rosszkor jött a pofon.

Továbbra is elkeseredetten támadott csapatunk, ám ezután sem állt mellénk fortuna. A bosszantó eredménytelenség szürkeségét talán az idegrohamai miatt (igen Bálint, azt a labdát el kellett pöccinteni, mert nem ért még vissza senki) saját csapata által korábban már cserébe küldött magánszáma törte meg. Egy oldalt kiguruló labdára rácsapott, majd átküldte a B-pálya túlfelére. „Na, legalább ez jól megy!” gondolhatta, mert sebtiben még két labdát (a sajátjaikat) útjára indított. Érdekes mindenesetre, szerintem nem álltak rosszul a mutatott játékukhoz képest.

Szomorú, de a legemlékezetesebb momentum ez maradt az utolsó tíz percben, sőt, az utolsó ötre kifejezetten fásulttá és álmossá vált a játék. Így a döntetlen csalódottságával térhettek öltözőbe fiaink. Hogy ez vajon még egy fokozattal feljebb kapcsol-e bennünket a zárófordulóban, az hamarosan kiderül. Mindenesetre a tét jellege megváltozott: most nem elfoglalni akarunk egy helyet a tabellán, hanem megőrizni azt…

Nagy szériában csapatunk (zsinórban három győzelem, 14-4-es gólarány), így erőtől és önbizalomtól duzzadóan érkeztünk a mérkőzésre, ahol is a tabella harmadik helyezettje, a Coronitas volt az ellenfél. Tavasszal egy nagyon magas színvonalú és rendkívül sportszerű mérkőzésen kétszer is megszerezve a vezetést végülis 2-2-t játszottunk velük.

Védelmünkből több oszlop is hiányzott, de ez sem zavarta meg a Coronitas vérére szomjazó oroszlánokat. Laci is, Bálint is, Istu is okosan és nagy küzdőszellemről tanúságot téve állt be oszlopnak Karcsi mellé. Fegyelmezetten játszottunk az első pillanattól kezdve, amire nagy szükség volt, mert az ellenfél támadó szekciója technikás, gyors játékosokból állt. Okos védőmunkánknak és kitűnő helyezkedéseinknek köszönhetően azonban egyáltalán nem tudták érvényesíteni egyéni képességeiket. Ugyanakkor elöl Sipos rendre megjátszható volt (és baszki megjátszható labdákat kapott!!! az első félidőben talán csak kétszer dobta túl rajta kapusunk a labdát), jöttek is az okos felpasszok, amiket ő nagy játékintelligenciájáról (érettségi!!) tanuságot téve tálalt érkező társai lábára - igaz ekkor még kézzelfogható eredmény nélkül, mert Boti, Laci, és Istu lövései is elkerülték a kaput. Aztán a 2D-s tizesünk 8 méterről kinézte magának a kapu bal felső sarkában hullani készülő esőcseppet, és bámmmmm - zenghetett a szeddki!! (1-0) A Coronitas azonban nem ijedt meg a bombától, s egy lecsorgó labdára lecsapva (kinek az embere is volt?......) védhetetlen gólt lőtt. (1-1) Ettől persze meg mi nem ijedtünk meg, és egy újabb remek felpassz után (asszem Laci volt oldalról) Sipos egy újabb remek labdát készített le Botinak, aki ezúttal nem hibázott, és hétről ballal kilőtte a rövid alsót. (Itt jegyezzük fel, hogy ezzel kb. egy 20meccses széria szakadt meg, nevezetesen hogy Boti legalább ennyi ideje képtelen volt Sipos passzából gólt lőni, állhatott akár csak a kapussal szemben (ld. tévés meccsünk), vagy akár az üres kapu torkában..... (ld. múlt héten).)

Az első félidőt így újfent előnnyel zártuk - ezügyben az elmúlt négy meccsen roppant imponáló a teljesítményünk, 15-1-es gólarány......... Jól látható tehát, hogy mostanában nagyon durván megnyomjuk az első félidőt. Ennek okai egyelőre tisztázatlanok.

A második félidőben annyiban változott a játék képe, hogy az ellenfél tulajdonképpen egyáltalán nem tudott helyzetbe kerülni. Próbálkoztak, lövöldöztek messziről, de kapusunk lassan már fázni kezdett. Ezt vette észre Istu is, aki megijedt, hogy egy esetleges influenza hosszú időre ledöntheti lábáról a jó Ghyczyt, ezért egy gyönyörű passzal hozta gólhelyzetbe a Coronitas csatárát, aki aztán természetesen 5 méteről is képtelen volt kapusunk eszén túljárni. Boti azonban a félpályáról kiszúrta, hogy a Ghyczy még mindig libabőrös kicsit, így rászúrta, nem erősen, de pattogósan, ami igencsak megzavarta a cicanacis hálóőrt, dőlt ő balra, dőlt, de abba a sarokba Boti másodszor is betalált..... (2-2) Ekkor többekben talán felvetődhetett volna a tavaszi 2-2 képe, a kétszeri vezetés, a kétszeri egyenlítés.......de nem a sárga-kékekben!! Pár perccel az egyenlítő gól után egy gyönyörű szabadrúgáskombináció (Bálint letesz, ketten tömörülnek, Istu & Kárcsi lövésre kész, Istu embert elvisz, Bálint legurít) után Kárcsi lőtt tízről egy gigantikus szeddkit a jobb felső sarokba! (3-2) A Coronitas ezen aztán már nagyon felhúzta magát, mentek előre teljes gőzzel, de mindannyiszor egy élő falba ütköztek, ahol labdával áttörni fikarcnyi esélyük sem volt! Mi persze megpróbáltuk feltenni a pontot az i-re, de egy 3-a-2 kontra végén Sipos nem tudta eldönteni, hogy melyik remekül érkező társát játsza meg, s ez a pillanatnyi tanácstalanság ezen a szinten bizony rossz passzhoz vezet. Maradt így a 3-2, győzött a jobbik csapat!

A meccs krónikájához tartozik még, hogy a spori szerint kurvajó meccset nyomtunk, és ilyeneket szeretne vezetni mindig..... Zsinórban ez volt a negyedik győzelmünk, ami történelmi, mert négyet egyhuzamban ebben a bajnokságban még sosem nyertünk! Csapatunk azonban nem lakott jól, mert a hátralévő két meccset is szeretnénk megnyerni, cél a a hatmeccses győzelmi széria, és a pozitív gólarány!! (nameg a 30 pont és a hatodik hely......)

CSAK MI!!!

Könyűtlen sír a kapus gránitkemény arca,

mozdulatlan zokog védők bazalt válla,

okos csatárok  bámulnak a semmibe,

s a fürge lábak állnak tétován.

Nincs, ó elment, hát itt hagyott,

a betonkemény hátvéd, a hű csatatárs.

Hol van már a vállba húzott fej, 

a tiszta, baba arc, s a széttár kéz,

mely kérdőn meredt vádlói felé, mondván:

éééén?

Vajon tudja-e már, hova álljon

ha kornert rúg az ellen?

Áhh, ha tudja is már minek?

Kit érdekel Hans, Oszi s a többiek, 

mert buzik azok egytől egyig.

A vad oroszlán egy pillanatra most térde kényszerül,

a sors által mért ütés fájó ponton érint,

taglóz, mar és éget. 

Már hegged, s felszakad újra.

Visi! Kiáltjuk egyre. Visi I.! Kiáltjuk újra. De nincs, 

s hiánya átjár, mint huzat a házon.

Oszlop dőlt le, fázunk.

De tekintetünk a fénybe néz, s emlékét - míg visszatér - megőrizzük....

...

...

... 

Ugyanitt Wartburg eladó. 

A Hóbort Sport múltheti legyőzése után a szakvezetés (a manager és a csapatpszichológus segítségével) leszűrte a szükséges konzekvenciát, nevezetesen hogy nem olyan szar az, ha félidőben mondjuk megyünk hárommal. Így a Zsámfy ellen is ezzel a taktikával futottunk ki. 

Ők persze erről mit sem sejtettek, csak kocogtak ki lazán a pályára, talán kicsit még abban is bízva, hogy visszavágnak a tavaszi vereségükért. Hát nem így lett. Az első félidőben ugyanis csak egy csapat volt a pályán, egy csapat diktálta a ritmust, egy csapat játszotta a focit - s mindez a BFC volt! Ladányi - Sipos - góóól! Sipos - Berka - góóól!! Molnár (megkerülős csel!!) - Sipos - góóól!!! (Igen, jól látható, hogy Sipos minden gólban benne volt, hihetetlen ez a faszi!) Vagyis sima 3-0-lal fordultunk (csakúgy mint egy hete), és előnyünket meg is őriztük a meccs végéig (csakúgy mint egy hete). A második félidőben tulajdonképpen már csak arra figyeltünk, hogy ne fárasszuk magunkat pontos passzokkal, jó helyezkedésekkel, okos mozgásokkal - igen, fejben már a következő heti Paraszt FC (aka Doopla Noola SK) (milyen név má ez?) elleni összecsapáson voltunk. Így megadtuk a lehetőséget Zsámfynak a szépítésre, amit ők ki is használtak. Mondjuk ez csak arra volt jó, hogy szükség legyen még egy Hetes - Balfutó - góóól kombóra. Ezek után még az is belefért, hogy az ellenfél összeszerencsétlenkedje a második gólját is nem sokkal a lefújás előtt. Így 4-2 a vége, magabiztos hazai siker. Ezzel a tabella kilencedik helyére léptünk előre, yeah.

Hozzátartozik még a meccs krónikájához, hogy ez volt Visontaink búcsúmeccse (sallangmentesen és határozottan végezte dolgát, s erejéből még egy kapufára is futotta) , mivel meghatározatlan idejű braunschweigi útra küldtük apacsapatunkhoz, a méltán híres Eintrachthoz. Róla talán egy külön posztban is megemlékezik majd gg, elvégre leginkább az ő tollára való. Mindenesetre itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjük sokéves alázattal teli szolgálatát a sárga-kék mezért, s a mellékelt fotót példaképpen állítanám a csapat minden tagja elé, mert a képen egy olyan ember van, aki világéletében utált kapus lenni!

Bizony rájárt a rúd a budapesti oroszlánokra az elmúlt időben. A zsúfolt versenynaptár, a heti több meccs bizony alaposan kivett a fiúkból. Az elmúlt heti bajnokin kapott hatalmas zakó (6-3), valamint a Zászlónk Kupa megpróbáltatásai után jogosan féltették a csapatot a Hóbort Sport-tól, amely remek tavaszi idény után, a harmadik helyen állva várta a sereghajtó Braunschweig Fc-t.

Persze azért tartaniuk kellett a német fiókcsapattól, hiszen a lista élén állókkal rendszerint igen kemény meccseket játszanak, míg a kötelezők begyűjtése rendre nehézségekbe ütközik. Ugyanakkor a budapesti braunschweigieknek az egész őszi szezonban sorscsapások tömkelegét kellett elviselniük. Számos alapember távozott a csapattól, melyet tetézett a védelem oszlopának, Mezeynek a sérülése, és Visontai II sem állt rendelkezésre. Modjuk Visontai I. sem ért oda a fogorvostól, csak reménykedhetünk abban, hogy jól van és búcsúmeccsén reklámokat megszégyenítően fehér és teljes fogazattal fog az ellenfél seggébe harapni. Ugyancsak kérdés volt, hogy a múlt mérkőzésen rendkívül gyenge teljesítményt nyújtó portás miként képes újra a háló elé állni.

Újfent szűk játékoskerettel tudott hát a szakvezetés gazdálkodni, és számos nyugtalanító bizonytalanság uralkodott az öltöző környékén, de ez a Braunschweig Fc pályafutását figyelemmel kísérők számára bizakodásra adhatott okot, hiszen bajban, szűk kerettel mindig egészen kiváló teljesítményt nyújtanak a sárga-kék fiúk.

A mérkőzést szinte ennek megfelelően lakonikus nyugalommal kezdte a Braunschweig és az őszi - de talán az idei szezon - legjobb félidejét produkálva szenzációs játékkal szerezte meg a vezetést majd növelte előnyét egészen 3-0-ig. A védelem parádésan teljesített, az emberfogások mellett a támadójáték is rendkívül mutatós volt helyenként, ami ezeket a hóbortosokat igen meglepte. A gólokra egyenként már nem elmékszem de a góllövők Karcsi, Istu, Kálmán.

A második játékrészben már lankadt a braunschweigi láb, a fáradság jelei voltak felfedezhetőek, de a csapat nagyon akart és csúszott-mászott a győzelemért. Az ellenfél közben - nyilván szeretteink fáradásának köszönhetően is - egyre inkább magára talált és számos helyzetet dolgozott ki, melyek elhárításában a bomba formába lendülő 1-es számú oroszlán elévülhetetlen érdemeket szerzett. 

Ennek ellenére a kimerülés két kapott gólt is eredményezett, melynek következtében az eredmény és a meccs vége rendkívül szorosra és izgalmasra kerekedett. Óriási oroszlánszív hajtott minden magyar németet, a kapus a végjátékban büntetőt hárított, így végül az arany lábú oroszlánok - kis szerencsével - zsákba tehették a három pontot, melyet nem is akárkitől ragadtak el.

A csapat egyként hajtott, és nem érdemtelenül szerezte meg a győzelem pontjait, noha ezennel "az a ribanc" (vö. előző blog) is segített itt-ott. Ha a forma kitart, a csapat komoly eredményekkel kecsegtető menetelésbe kezdhet, hiszen mostantól zömmel a lista közepén és alján álló csapatok következnek, melyeket a tudása alapján közép mezőny tetejéhez tartozó Barunschweignek nem lehet gond megverni. Természetesen a futball szeszélyes játék, minden meccs más és más, így a figyelem egy pillanatra sem lankadhat. "Az egész csapat nevében állíthatom, hogy minden meccsre úgy készülünk, mintha a listavezetővel játszanánk." - nyilatkozta a meccs hősének számító portás oroszlán, érzékeltetve a játékosok hihetetlen profi hozzáállását. Ha mindenki ilyen mentalitással viselkedne a magyar foci nem itt tartana... 

Mindezek alapján a következő forduló elé bizakodva tekinthetünk, bár ismét kötelező győzelem vár a sárgakékekre, ami mindig nagy nyomást jelent, de reménykedhetünk abban, hogy átmentve az előző meccs formáját fejben-testben-lélekben egységes oroszlánszívű, oroszlánként hajtó Braunschweig veszi fejét Dr. Zsámfy Botondnak.